Ahogy a napok rövidülnek
Ahogy a napok rövidülnek
Úgy érzem mintha köd borulna rám,
Ahogy az éjjelek lehűlnek
Mind gyakrabban jut eszembe anyám.
Mit oly sokszor elhalasztottam
Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
Jóvá tenném mit mulasztottam,
De nem lehet, mert Ő már messze jár.
Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő, te még megteheted
Megőszülve is maradj gyermek
Mondd meg neki mennyire szereted.
Két keze érted dolgozott csak
Mindennél jobban szeretett
Az éjet is nappallá téve
Óvott téged és vezetett
Míg lehetett, míg lehetett.
Amit akkor elfelejtettél
Talán még jóvá teheted
Hát menj, rohanj és simogasd meg
A téged védő két kezet
Amíg lehet, amíg lehet
S ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet
Ő tanított beszélni téged
Nyitogatta a szemedet.
Mert szeretett, úgy szeretett.
Most vár valahol megfáradtan
Nem kér sokat csak keveset
Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
Egy vigasztaló kedveset
Tán még lehet, tán még lehet.
A szíve érted dobogott csak
Amíg belebetegedett
De Ő titkolta nem mutatta
Nem mondta el; hogy szenvedett
Csak mosolygott és nevetett.
Bárhol is vagy, hát fordulj vissza
Az ember másként nem tehet
És csókold meg amíg nem késő
Azt az áldott édes szívet
Ha még lehet, ha még lehet.
Szívpalota titka
Minden szívnek van egy csodakertje,
a kert közepében van egy palota,
s minden palotában egy fekete szoba.
A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
s a tavaszodba belehegedül.
Olyankor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
(Szívedbe mintha ezer kés hasítana:
zokog, zokog a csontvázembered.)
Idegen szemektől kacagással véded,
jaj csak meg ne lássák: drágább mint a kincs!
Mások palotáit irigykedve nézed:
neki nincs! neki nincs!
Pedig:
minden szívnek van egy csodakertje,
s minden csodakertben van egy palota.
S bent, elrejtve mélyen, valahol, valahol:
minden palotában egy fekete szoba.
(Wass Albert)
Ezt a levelet az első blogbejegyzésemre kaptam, amely megszívlelendő jótanácsokat tartalmazott. Amiért nem a válaszokhoz teszem, az azért van, mert a jó tanácsok mellett igazán érdekes gondolatokat vet fel és kérdéseket fejteget.Kommentárként talán senki sem olvasná el és gondolkodna el rajta, de mint az egyik bejegyzésemként talán mások is elolvassák.
Szia Mercedes!
Köszönöm kitárulkozó leveledet. Kellemes meglepetést szereztél vele. Sokat változtunk legutóbbi levélváltásunk óta. Ebből a naplójegyzetből - és abból, amit mögötte érzek - látom, hogy valóban bölcsebb lettél, és én örömmel ismerem fel magam az Általad tartott tükörben.
Leveled - naplójegyzet lévén - nem személyesen nekem szóló, sokkal inkább magadnak írtad. Az, hogy elküldted nekem, számomra azt az üzenetet hordozza, hogy szeretnéd, ha figyelnék Rád. Köszönöm, hogy gondoltál rám, és hogy megosztottad velem belső világodat. Kérésednek eleget téve leírom pár gondolatomat leveleddel kapcsolatban. Írsz okról és okozatról; jutalomról és büntetésről, amikben végső soron a leckét ismered fel; sorsról; és egy bíróról, aki mindent látva szeretettel terelget utunkon. Téged olvasva, saját életem és a felismeréseim nyomán születő mély megértés kel életre és mondja, hogy: "jó az út, amin jársz, és többé ne is fordulj vissza!"
Furcsa módon nem a véleményemet fogom elmondani arról, hogy amire ráébredtél valós-e, hiszen Számodra most ez a valóság. Arra bíztatlak, hogy ne állj meg itt, mert van tovább és még annál is tovább. Mást vársz talán, én válaszok helyett kérdéseket adok Neked.
Azért teszem, mert tudom, hogy egyszerre igaz az, hogy sosem vagyunk egyedül, és, hogy nincs senki más kívülünk.
A kérdéseket nem nekem, hanem magadnak "kell" megválaszolnod, ha akarod.
Ki a Sorsod Mestere?
Ki a Bíró, aki mindent figyel és irányít?
Ki adja fel életed leckéit és ki az, aki szembesít tetteiddel?
Ki az, akit keresek? Hol érhetem el, hol találhatom meg?
Leveleddel arra késztetsz, hogy újra és újra megválaszoljam magamnak ezeket a kérdéseket.
Abból, amit férjeddel kapcsolatban írsz, látom a fájdalmadat, és látom, hogy még nem találtad meg az okot, hogy miért Ő és, hogy miért így. Azt írod, hogy megértetted: semmi nem véletlen, de úgy látom, hogy az Általa tartott görbe tükörben még fáj meglátnod és felismerned magad, Önmagadat pedig már végképp nem leled Benne.
Most megszülettél valami újnak, és ahogy már számtalan születésen túl vagy, még sok sok születés vár rád! (itt most nem az előző és következő életekre gondolok)
Köszönöm Neked!
Üdv! Zsolt
Weöres Sándor:
Ki minek gondol, az vagyok annak...
Ki minek gondol, az vagyok annak...
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.
S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt saját magadról.
Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.
Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod:
Szemem tavában magadat látod.
Néha nagyon érdekes dolgok történhetnek az emberrel.
Megírtam az első bejegyzésemet, amelynek témája az önismeret volt,
és ma kaptam ezt a csodálatosan szép Weöres Sándor verset....
Képek Rólam:
http://mercedesjosno.multiply.com/photos/album/2
és a kis családomról, mindenkiről, aki fontos a számomra:
http://mercedesjosno.multiply.com/photos/album/5/Photo_Album_2008-03-14_3
és mindenről, ami fontos a számomra:
Eladó Kézimunkáim:
http://mercedesjosno.multiply.com/photos/album/7
Csoóri Sándor vallotta, hogy:
“Gondolkodom, tehát vagyok!”
Én pedig általában álmatlan vagyok. Valamiért sokszor elkerül az álom, és ilyenkor beindulnak azok a bizonyos kis agytekervényeim, amelyeknek inkább pihenniük kellene.Ahogy egyre idősebb leszek, egy kicsivel valóban bölcsebbé is válok. Sosem tartottam szerencsés embernek magam, sőt, mindig úgy éreztem, hogy a sors direkt állít egyre nehezebb akadályokat az utamba, 3 évtizeden keresztül azt kérdezgettem kétségbe esetten, hogy: - Miért pont én? Ma már inkább azt kérdezem magamtól: - Mit kell ezzel kapcsolatban megtanulnom? Illetve arra igyekszem rájönni, hogy előző életeim során, mert, hogy sok volt abban egészen biztosan meg vagyok győződve: - Milyen hibát követtem el, - kit bánthattam meg és mivel? De az sem ritka, hogy szeretteim, barátaim, vagy ha sajnos előfordul haragosaimmal való kapcsolatomon gondolkodva azt mérlegelem, hogy az illető milyen kapcsolatban állhatott velem, előző életemben? Kedves olvasó, aki most kételkedve olvasod soraimat és: - Ennyi sületlenséget! – felkiáltással már tovább is mennél, hogy „értelmesebb, normálisabb” emberek naplóját olvasd inkább, mint az enyémet, figyeld csak meg, ha nézeteltérésed támad valakivel, vagy kedves ismerőssel találkozol – ha elgondolkodsz azon, ami éppen történik, vagy azon mi történt elötte- és utána veled, nagyon könnyen észrevehető, hogy soha senkivel nem találkozunk egyszerűen csak véletlenül. A legapróbb történetnek is van egy megelőző története, ok-és okozatokból megéléséből és az akadályok leküzdéséből áll az egész életünk. Azt is megtanultam a hosszú évek során, hogy egyetlen számla sem marad kifizetetlenül. És ez cseppet sem közhely, mint ahogy nagyon sokan hiszik. Egészen kis gyermekkorom óta figyelem, hogy bizonyos tetteinkért szinte azonnal megkapjuk a jutalmat vagy a büntetést, de előfordult, hogy sokkal hosszabb idő is eltelt, mire szembesültem a következményekkel. Azóta hiszem és tudom, hogy nem vagyunk teljesen egyedül hagyva a mindennapi harcainkkal szemben, amióta nem csak szenvedő alanya lehetek, az emberi irigységnek, gonoszságnak, hanem a gondviselés azt is elrendezi számomra, hogy ott lehessek, amikor az, aki megbántott, megkapja a büntetését! Nem egyszer álltam döbbent csendben, akkor, amikor egy nézeteltérést követően, valami olyan eset történt, amiből én azonnal tudtam, hogy ez a büntetés csakis azért érte az illetőt, mert rosszat tett! Nem azért történt, mert ENGEM bántott meg, hanem azért, mert valakivel, aki nem érdemelte meg rossz dolgot tett! A gondviselés számára mindenki egyforma. A jutalmat és a „büntetést” mindenki egyformán megkapja, és ahhoz mérten, amilyen súllyal jót vagy rosszat tettünk, csak ki előbb, ki később! Ma már azt is tudom, hogy amikor büntetésről beszélünk, az nem kifejezetten „büntetés”, mint ahogy abban a pillanatban érzem, hanem LECKE. És sokszor bizony embert próbálóan nehéz, olykor tragikus lecke valami olyan dologért, amelyet figyelmen kívül hagytunk, vagy, mert nem voltunk hajlandóak megtanulni! Ezután még hosszú évekig nem foglalkoztam okkult dolgokkal, de már tudtam és láttam, hogy nem vagyok elhagyatva. De azt is éreznem kellett, hogy figyelnek, és mérlegre teszik minden tettemet. Ez most nagyon félelmetesen hangzott. Van egy bíró, aki mindig ott van mindenhol, és látja minden cselekedetemet. Hihetetlenül félelmetes, elrémisztő gondolat és mégsem. Ez a döntő bíró a fejünk felett nem olyan félelmetes és könyörtelen, mint ahogy azt, így első hallásra gondoljuk. Nem ül a nagyfőnöki bőr fotelben, és sátáni kacajjal dörzsölgeti össze két tenyerét miközben én egyik hibát követem el a másik után, hanem bölcsen és hatalmas szeretettel terelgeti az életünket. Lehat, hogy egy hibámért azonnal megkapom a büntetésem, s ez azért van, hogy észre vegyem, rossz irányba haladok, s lehet, hogy egy másikért talán soha sem, mert közben tanulok a hibáimból és nincs rá szükség, hogy a fejem felett állandó villámok cikázzanak.- Mások miért nem kapják meg?! Lehet, hogy nem azonos súllyal, de ők is megkapják, csak annyira konok, sokszor erőszakos, eldurvult, gonosz emberek, annyira elvakulttá teszi Őket saját önzőségük, hogy nem veszik ezt észre. Gyermekem édesapját, amikor megismertem, egy nagyon kedves igyekvő fiatal fiú volt. Rendkívül kedves tudott lenni és, aki szerette, vagy akit Ő szeretett annak kedvéért lehozta volna a csillagokat is az égről, de a földi csillagokkal mindenképpen megpróbálkozott. Teljesen elvarázsolt. Végre engem is szeret valaki, és én is szerethetek valakit. És mámorító érzés volt szeretve lenni, és szeretni. Amikor érzed, hogy a másik öröme vagy bánata sokkal fontosabb számodra a saját érzéseidnél. Csodálatos érzés! De nincs annál rosszabb, amikor arra ébredünk rá, hogy ebből tulajdonképpen semmi sem igaz. Szerelmünk nem minket szeret igazán, nem mi vagyunk számára fontosak, hanem saját maga! Addig tart a mindent elsöprő nagy szeretete, amíg feltétel nélkül imádjuk, amíg minden jó, amit tesz és semmit sem kritizálunk, és amíg nincs nála fontosabb ember a számunkra. Ha ebből csak egy dolog megváltozik, az Ő szeretete is megváltozik. Egyik pillanatról a másikra kihűl, és arra ébredünk, hogy olyan emberrel kötöttük össze az életünket és vele a sorsunkat, aki állandóan azt figyeli, ki akar neki ártani, kritika nem érheti, mert a legkisebb nézeteltérést is azonnal megtorolja. A legkisebb félreértés mögött is hatalmas ártó szándékot sejt és tízszer akkora rohammal tiporja el áldozatát, mint amekkora a probléma lenne.Az ilyen ember állandóan veszélyeztetve érzi magát, szüntelenül támad és védekezik is egyben. Ha rosszat tesz valakivel szemben és a gondviselés, vagy nevezzük sorsnak, megleckézteti, abból Ő soha nem tanul. A tanulság, amit azonnal kész levonni, hogy megint támadás érte! Azonnal meg kell védenie a magát, és ennek érdekében, azonnal el is tapossa a vélt ellenfelet. Az eszközökben nem válogat. „… A cél szentesíti az eszközt!…” A megtorlás elsöprő erejűnek kell lennie. Amíg maga körül forog és vagdalkozik, tönkre téve, elpusztítva maga körül a szeretetet, két dolgot nem vesz észre: - Az első, hogy mindenki mást is tönkre tesz maga körül. - A második pedig az, hogy egyúttal saját magát is tönkre teszi! Megakadályozva ezzel önmagát abban, hogy valaha is boldog legyen! De ezért soha nem Ő a hibás, hanem mindenki más. Egész életében mást okolt a saját hibáiért és a mai napig is úgy érzi, hogy a világ esküdött össze ellene. Pedig szinte csak olyan emberek vették körül, akiknek szüksége lett volna az Ő szeretetére, és mindent megadtak volna annak a szeretetnek egy cseppjéért is. De az emberi szeretetet nem lehet engedékenységgel, önhittséggel és arroganciával pótolni. Mindkét gyermeke életét tönkretette azzal, hogy elvette tőlük az édesanyai szeretetben vetett hitet, egyik gyermekétől még az édesanyját is, és mit adott cserébe? Csak bizonytalanságot, félelmet, folytonos hazugságot tudott nyújtani. Megfagy körülötte a levegő. Ha Amerikában született volna, ma már Oszkár díjas filmszínész. Kapaszkodik az anyagiakban! A siker és boldogság fokmérője nála a pénz. De, mint tudjuk a pénz is csak boldogabbá teheti az életet, de teljes boldogságot nem adhat, így csak látszat életet élhet, látszat boldogságban. Ő maga is tudja ezt, de túl makacs, ember ahhoz, hogy belássa tévedését és változtasson az életén, inkább továbbra is más embereken áll bosszút az elrontott életéért. Avatatlan szem számára azonban kívülről ebből semmi sem látszik. Előfordulhat, hogy mások számára pont az ellenkezője látszik, Így fordulhat elő az, a tévhit, hogy vannak olyan emberek, akiket elkerülik az isteni igazságszolgáltatást. Amióta ezoteriával is foglalkozhatom, olyan könyveket olvasok, amelyek nem hagynak nyugton, mint olvasót, és megdolgoztatnak, gondolkodásra késztetnek. És ez jó, mert, már nem csak a hétköznapi problémáimon gondolkodom, a mindennapi és lélekölő szürke taposómalmom foglya vagyok, hanem, ahogy viccesen mondani szoktuk “…a cserebogarak hallhatatlanságáról…” is. Olyan világban élünk, ahol ez már nem teljesen természetes és a legkisebb hálás lehetek a sorsnak. Hálás lehetek, mert jelenleg olyan helyzetben vagyok, hogy szeretnek, van lakásom, így tető a fejem felett, van mit ennem, és azt ehetek, amit szeretnék, és nincs a családomban senki sem, aki fázik.S nagy elégedetlenségünkben elfelejtünk ilyen apró-cseprő dolgokért is hálát adni.A csapból víz helyett is az folyik, hogy X,Y színésznek- vagy színésznőnek gyermeke születik, és a közkultúra próbálja azt belénk hipnotizálni, hogy nincs is fontosabb kérdés a számukra, mint hogy rózsaszín vagy kék kis ruhákat vásároljanak, vagy milyen színűre legyen festve a leendő kis trónörökös szobája.Ma már én is meglepődőm a rengeteg magamutogató sztárocskát elnézve azon, ha valóban komoly gondolkodású pár szólal meg, akiknek fontosabb a szeretet, a béke és a csend maguk körül, mint a fényképezőgépek és kamerák kattogása. Igaz Ők már rájöttek arra, hogy a csillogás csak hihetetlenül vonzó felszín, amiből Nekik már kijutott bőven, kiélvezték minden előnyét és az ezzel járó hátrányait is, és ami igazán fontos az életben az a Kis herceg szavaival élve: „…A szemnek láthatatlan!…”
